Ázsiai filmek röviden

Egy újabb Ip Man film, amiben követhetjük a wing chun mesterének útját a 30-as évek Foshan-jából egészen az 50-es évek Hongkongjáig, jópár olyan részlettel, ami a Donnie Yen főszereplésével készült változatokból vagy teljesen kimaradtak, vagy totál máshogy voltak bemutatva.
Jó hosszú ideje tart a hype Wong Kar-wai legújabb filmje körül, ami teljesen érthető, hiszen a rendező, főleg a '90-es években forgatott nagyszerű hangulatú darabjaival jókora rajongótáborra tett szert, leforgatva többek között a talán leginkább megosztó kungfu eposzt is (Ashes of Time). Egy apró példa a hype-ra, hogy Wong Jing már azelőtt leforgatta ennek a filmnek a paródiáját (ha jól emlékszem, a Mr. and Mrs. Gambler-ben volt benne), hogy maga a The Grandmaster egyáltalán mozikba került volna, csak egy rövid kedvcsináló trailer létezett róla.
Az biztos, hogy ez is egy tipikus, jellegzetes Wong Kar-wai film, gyönyörű képi világgal, jellegzetes kameraszögekkel, időnként szó szerint az apróságokra fókuszálva. A hangulat, az érzelmek tökéletesen átjönnek rajta, a drámai rész teljesen korrekt, ami nem kis részben annak is köszönhető, hogy a szóba jöhető legjobb színészek közül válogatott a rendező (Tony Leung, Zhang Ziyi, Chang Chen, stb.). A mostanában feltűnően sokszor előkerülő 30-as évek is szépen van megidézve, bár ezúttal a Shanghai fényűzés helyett csak a Foshan fő találkozóhelyének számító bordély látható leginkább, a történelmi eseményeket pedig időnként hangulatfokozó archív felvételekkel mutatják be. Ez mind szép és jó, de úgyis a legtöbben a bunyókra lesznek csak kíváncsiak. Nos, bunyóból van bőven, ám azok nekem kevéssé tűntek igazi kungfu-nak (ami nem is csoda a fenti nevek ismeretében), inkább afféle videoklipszerűen szétvagdosott látvány orgiának. Bunyó közben megnézhetjük a világ leghosszabb személyvonatát, megszámolhatjuk a pocsolyába taposás utáni vízcseppeket, meg miegymás, a sok-sok belassított jelenet alatt minderre bőven van idő. Itt-ott előkeverednek a "hű, ezt már láttam valahol" típusú jelenetek is, pl. a vasútállomáson, ahol Zhang Ziyi úgy tűnik fel, mint annak idején a Purple Butterfly-ben. Sajnos Chang Chen karaktere nagyon kidolgozatlan, valószínűleg az eredetileg 4 órásnak szánt játékidőben jól volt bemutatva, de itt csak várja az ember, hogy hogyan kerül majd képbe a többiekkel, de nem akar a kép összeállni.
Nehéz értékelni ezt a filmet, mert mindenki egyrészt Ip Man filmként fogja nézni, annak pedig véleményem szerint a Donnie Yen változatok jobbak voltak, másrészt kungfu filmként, viszont úgy sem az igazi a videoklipes ábrázolás miatt. Ha nem Ip Man körül forogna az egész, akkor valószínűleg jobban értékelné az ember...