Úgy alakul, hogy a fiatal Kenji 1999-ben a Shibasaki-klán tagja lesz. Az évek alatt szépen menetel felfelé a ranglétrán, aztán 2019-ben kerül elő ismét, amikorra nagyon ellenségessé válik a környezet a jakuzák számára.
A többek között a The Journalistet is jegyző Fujii Michihito új filmjében is igyekszik a realitás talaján maradni, egyúttal sajátos aspektusból bemutatni a jakuzák világát. Ez már menthetetlenül a 21. század, nyoma sincs a 60-as évek idealizált jakuzáinak, de igazából a 70-es évek kegyetlen és vérengző alakjai se jelennek meg. A rendező nagyon erősen arra törekedett, hogy a zord és marcona külsők mögötti esendőséget és emberi érzelmeket mutassa meg, középpontba helyezve azt is, hogy aki egyszer jakuza volt, az az is marad, illetve azt, hogy mi vár arra, akiről kiderül, hogy kapcsolata volt a jakuzákkal. 1-2 húzósabb jelenetet leszámítva nem az akciókon és a brutalitáson van a hangsúly tehát, az sokkal feltűnőbb, hogy Ayano Go közel került a tüdőrákhoz, annyi cigit szívott el a forgatások alatt. A család és a jakuzák hátországának bemutatása jó, főleg a vége felé, amikor már látszik, hogy 2019-re mennyire ellenséges lett velük szemben a környezet, ellenben a 2005-ben játszódó szál talán túl hosszú és egy kicsit unalmas. Összességében a filmre is elmondható, hogy hosszabb, mint kellene, de mindaz, amit bemutat, megéri a 135 percet, főleg a 2019-es szál, ahol már tényleg egész elborult dolgokkal kell foglalkozniuk a maradék tagoknak, hogy egyáltalán megéljenek. Jó film tehát, sokkal inkább dráma, mintsem jakuzafilm és ez így is van rendjén.
Utolsó kommentek