A poszteren minden rajta van, avagy az emberi hülyeség miatt elszabadul egy halálos vírus, amelyet csak a Déli-sarkon levő kutatóállomások személyzete, meg 1-2 atomtengeralattjáró legénysége él túl, azonban rájuk irdatlan mennyiségű megoldandó feladat hárul.

Ezt a filmet tavaly ilyenkor kellett volna megnézni, mert annyira korrelál a Covid-19 pandémiával, hogy az már-már zavarbaejtő, persze a fantázia szülötte MM88 sokkal-sokkal halálosabb, de ugyanúgy influenzaszerű megbetegedésként kezdődik, a nagypolitika ugyanúgy bagatellizálja (egy ideig) és ugyanúgy kulcskérdés benne az olasz helyzet (egy ideig), ugyanúgy központi probléma a túlterhelt egészségügy, mint tavaly tavasszal volt. A történteket felvezető és bemutató végtelen aprólékosság és mindenre odafigyelés, na meg a szép sorban adagolt számadatok a halottakról, illetve a szeizmográfia beemelése a sztoriba furcsán ismerős volt és hát persze, hogy ugyanaz a szerző írta meg a forrásul szolgáló regényt, mint az ugyanilyen alapokon nyugvó Submersion of Japant. Nagyon jó a hidegháborús őrület karikírozása, a paranoid nagyhatalmak ábrázolása, a kutatóállomások személyzetének nemi összetételének problémái, a sok-sok szimbólum az újjászületésről, stb. stb. Ugyan nagyon hosszú a film, a 156 perc sokáig el is tántorított attól, hogy megnézzem, de megérte minden percét, nagyon jól össze van rakva. Anno Japánban nagyot kaszált, de mivel nagyon sokba is került, így a Kadokawa nem volt elégedett az eredményekkel, külföldön pedig a rengeteg fesztiváldíj ellenére sem aratott sikert, így máig kudarcként van nyilvántartva, a filmstúdió ennek hatására fordult el ezektől a jellegzetesen 70-es évekbeli grandiózus, nemzetközi szuperprodukcióktól. Kár érte, ez egy érdekes világ volt, érdekes és ma is aktuális problémákkal, jól összerakott nemzetközi konfliktusokkal és a jellegzetesen japános üzenettel, hogy ezeken túl kellene lépni. Szerettem nagyon, érdemes megnézni!