Nagymenő salaryman hősünk afféle ügynökként dolgozik, de legalább akkora hangsúlyt fektet a fittségre és a csajozásra, mint a melóra. Aztán úgy adódik, hogy riválisra talál, aki lehet, hogy mindenben jobb nála.
Manga feldolgozást sosem volt könnyű készíteni, mert ha a stáb túlságosan is leragad a mangák jellegzetességeinél, akkor élő szereplőkkel az egész sztori blőd, debil, végletekig eltúlzott és helyenként kifejezetten irritáló lesz. Ezt a lécet nem tudta megugrani a korábban csak pink filmeket rendező Nasu Hiroyuki, így hiába a viszonylag jó nevekből álló szereplőgárda, a végeredmény minden belezsúfolt menőség ellenére is gyenge. Jópofák a tipikus 80-as évekbeli luxuskellékek (van itt Lamborghini Countach és Porsche 928 éppúgy, mint a féltéglányi mobiltelefonok, vagy éppen a Showa-éra végének tipikus bárjai), érdekesek a tipikus 80-as évekbeli célok és úgy nagyjából ennyi. A folytonos csajozás során mai szemmel kifejezetten szexista dolgok is előkerülnek (de hát Japánban vagyunk a 80-as években, ez megbocsátható), a harsányan röhögő karakterek idegesítőek, a poénok harsányak (az ilyesmit csak Hongkongban tudták jól csinálni, a japánoknak nagyon nem áll jól), a fordulatok pedig eléggé következetlenek. Szóval ez a történet lehet, hogy jobb lett volna, ha megmarad csak mangának.
Utolsó kommentek