Egy egyetemista lány egy hét múlva az Egyesült Államokba utazik az apjához és hirtelen azt veszi észre, hogy egy férfi mindenhová követi. Hamarosan kiderül, hogy a fickó egy magándetektív, ráadásul egy gyilkosság is történik.
A Kadokawa csodarecept második filmje (az első a Sailor Suit and Machinegun volt) mindent bevetett a siker érdekében. A házi írózseni, a kor Higashino Keigója, Akagawa Jiro szállította a regényt, egy jó kis ifjúsági krimit, amit az ekkor már elég nagy sztárnak számító idol üdvöske, Yakushimaru Hiroko és az akkori egyik legnagyobb sztár, Matsuda Yusaku főszereplésével forgattak le. A rendezői székbe az a Negishi Kichitaro került, aki akkor még leginkább csak pink filmjeiről volt ismert (pl. Crazed Fruit), a 2000-es években viszont jó kis drámákkal jelentkezett (pl. Villon's Wife, Dog in the Sidecar). Mai szemmel nézve a filmet feltűnő, hogy a későbbi Kadokawa mozikhoz képest (pl. Fine with Occasional Murders, Someday Someone will be Killed) még nem érezni rajta azt a fantasztikus 80s retró hangulatot, itt inkább még a sztori, a felnőtté válásos gegek és sirámok viszik a prímet, na meg kor tinédzsereinek álma, hogy belevonódjanak valami nagyon izgalmas dologba. Ez utóbbi a lényeg, Yakushimaru Hiroko remekül hozza a kis ártatlan leányzót, aki szembesül a felnőttek fura világával a whiskey-től kezdve a szex közbeni hangokon keresztül egészen a love hotelekig. Közben pedig végig megvan a jellegzetes, de itt még nem annyira erőteljes feelgood hangulat. A nyomozás maga pont emiatt nem egy nagy durranás, mert nem azon van a hangsúly, hanem azon, hogy kvázi hétköznapi tinédzserként valaki belekerül a dolgok sűrűjébe és rendőrökkel, yakuzákkal, bárénekesnőkkel, gyilkosokkal parolázhat. Szóval ennek tudatában teljesen jó és érdekes film ez, egyben nagyszerű kordokumentum.
Utolsó kommentek