Csapongó történet egy nagy csapat gengszterről, bérgyilkosról, egy ügyészről, költőkről, japánokról, meg Nostradamusról. Éljen a kaotikus kreativitás!
1997 volt az az év, amikor elindult a mára klasszikussá nemesedett koreai új hullám, ekkoriban tűntek fel tömegével máig aktív és híres színészek, rendezők, na meg a legendás koreai felfogása az egyes műfajoknak. Még nem volt nagyon pénz a helyi filmiparban, így a The Quiet Family-hez, vagy a Whispering Corridors nyitódarabjához hasonlóan inkább a kreativitással ellensúlyozták az anyagiak hiányát. Nincs ez másképp itt sem, ám meg kell vallani, hogy a jellegzetesen koreaias felfogású fekete komédia mögött egy nem igazán konzekvens történet leledzik. Viszonylag hamar ráun a néző arra, hogy kövesse, ki kicsoda, ki kivel van, ki miért mit csinál, inkább vigyorog néhányat a jobban eltalált gegeken. Amikből vannak jók (a költő esete a patakkal, a legelején és a legvégén a hangulatképek, a vita a japánokkal a Takeshima szigettel kapcsolatban, vagy Song Kang-ho zseniálisan ostobán béna monológjai), de vannak kevéssé jól eltaláltak is. Mindenképp kiemelendő még a zenei aláfestés, aminél tipikusabban 90-es évekbelit nehezen lehetne elképzelni. Szóval filmnek annyira nem jó, geg gyűjteménynek nem rossz, kordokumentumnak pedig lenyűgöző. Ettől persze még nem egy könnyen nézhető és emészthető darab...
Utolsó kommentek