A 11 éves Tomo anyukája, aki amúgy se nagyon foglalkozott vele, lelép otthonról. Mivel nem ez az első eset, így anyja bátyjánál keres menedéket, ám a férfi közben összejött valakivel, akit kissé nehéz megszokni.
A jó 10 évvel ezelőtt híressé vált rendezőnő, Ogigami Naoko (Megane, Kamome Shokudo, Rent-A-Cat) ezúttal egy érdekes, megosztó és kicsit pajzán sztorival jelentkezett, amiben egy modern társadalmi problémát boncolgat. Avagy milyen problémákkal szembesül egy transznemű ember kezdve onnan, hogy ráébred, hogy valami nem stimmel vele. A poén az egészben az, hogy a rendezőnő abszolút hétköznapian, valósághűen ábrázolja a helyzetet, jól eltalált humorral tálalva az esetleges zavart keltő elemeket. A moziban azért itt-ott még így is kihallatszott a röhögésekből a zavartság. Ami nem tetszett, az az, hogy elég lett volna bőven egy zavaros karakter is a sztoriba, de az efféle "fogadjuk el embertársainkat" jellegű sztorik rákfenéje, hogy esetlegesen több problémás szereplő is előkerül, itt is megjelenik. A kis hegedűsgyerek ebben a formájában nem igazán volt szükséges a sztoriba, de aranyosnak legalább aranyos volt ő is. Szóval nem ez Ogigami Naoko legjobbja (kétlem, hogy a Megane zsenialitását túl fogja szárnyalni valaha is), szembetűnő, hogy Ikuta Touma mennyire rákapott az extrém szerepekre (ő játsza a transznemű szereplőt), a kislányt alakító Kakihara Rin nagyon aranyos, a mondanivaló átjön, de ez egy olyan film, amire nem árt, ha előtte felkészül a néző.
A filmet a Japán Alapítvány Japán Filmhét vetítésén láttam.
Utolsó kommentek