Hongkong valós történeteken alapuló hétköznapi hősei a japán megszállás alatt, avagy akár még a tanítónőből is lehet ellenálló és a kantoni rímfaragó is összehaverkodhat egy japán tiszttel.
Ez egy Ann Hui film, ebből pedig színhelytől és korszaktól függetlenül kitalálható, hogy mire lehet számítani. Annak ellenére, hogy ez egy háborús film, meglepően csendes, lírai, egyúttal drámai, az üres utcák és a szegényes ételek egyhangúságát csak néha töri meg egy-egy golyózápor, meg a nagyon laza Eddie Peng. A szereposztás kiváló, tele van nagy nevekkel és még a cameo szerepek között is a régi hongkongi legendák tűnnek fel szépen sorban. Tulajdonképpen nem is lehet a filmbe belekötni, mert amit nyújt, azt tökéletesen hozza, de valahogy mégis kevésnek tűnik, talán pont azért, mert az ember háborús filmre számít és csak a drámát, az ellenállók trükkjeit, meg a tragédiákat kapja belőle. Pont ezért tökéletesen értem, hogy miért imádták a kritikusok és miért nem feltétlenül felel meg a "mezei" nézőknek.
Utolsó kommentek