A Tatara nevű kis faluban évszázadok óta a legjobb minőségű vasat állítják elő sajátságos technikával. A falusiak egyike, Gosuke azonban elégedetlen a sorsával és amikor megtudja, hogy Oda Nobunaga alatt még a parasztokból is lehet szamuráj, útnak is ered. De vajon mi lesz a sorsa?
Nishikouri Yoshinari mozija is jellegzetesen modern szamurájfilm, azaz a látványos csaták és hősök helyett a kort inkább elszenvedőkre fókuszál, a főhősénél antihősebb karaktert meg nem túl sokat lehetne elképzelni. Vagyis, ez elsősorban egy dráma, másodsorban egy gyönyörű képekkel operáló művészfilm és csak harmadrészt igazi jidaigeki. Mégis, drámaként annyira nem jó, legalábbis a főszereplő szenvedései egyrészt nem tudtak érdekelni, másrészt nincs annyira érzékletesen lélektanilag bemutatva minden, hogy átélhető legyen. Paradox módon ez mégse fog zavarni senkit sem, egyrészt azért, mert a művészfilm jelleg varázslatosan működik, lenyűgözőek mind a tájképek, mind a szinte szavak nélküli párbeszédek, mind a vissza-visszatérő zenés-táncos jelenetek (ezek alatt pedig ne Bollywood jellegű dolgot értsen senki se!), mindpedig a csaták és a párbajok, valamint a Háborúk korának kulisszái mögé betekintések. Jó film ez, senki se fogja megbánni, hogy végigüli, aki rá tud hangolódni a drámához méltóan lassú tempóra és arra, hogy a főszereplő igazából csak végig ténfergi az egész történetet. Mindezzel együtt azért az akciódúsabb, hősiesebb szamurájfilmek izgalmasabbak és emlékezetesebbek szoktak lenni, de sose rosszabbat ennél!
Utolsó kommentek