A két főszereplő a hányatott gyerekkorú Kengo, akit apja a végletekig csak a kendóra képzett, valamint a forrófejú iskolás fickó, akit a kendómester rá tud venni arra, hogy edzésre járjon. Útjaik pedig előbb-utóbb keresztezik egymást.
Kumakiri Kazuyoshi hírnevéhez méltóan újfent egy eléggé rendhagyó, furcsa, de pont emiatt emlékezetes sztorival állt elő, amit a rá jellemző, kissé pszichedelikus rendezési stílusban forgatott le. Az alapötlet Fujisawa Shuu regényéből származik és nem csak azzal szippantja be a nézőt, hogy sok-sok látványos (többségében) kendo csatát, edzést és filozófiát nézhetünk végig, hanem azzal is, hogy a hősei nem a klisés, erényes harcművészek, hanem egyszerű, hús-vér emberek, sok-sok esendőséggel és gyengeséggel. Imádtam, ahogy Emoto Akira előadja a filozófiákat, imádtam, ahogy Ayano Go átcsap őrületbe és nem lehetett nem imádni azt a csatát, ami az éjszakai tájfun kellős közepén zajlik le. Vagyis, ez is egy színvonalas japán harcművészeti film, aminek lételeme a dráma, emiatt pedig talán lassabb és elnyújtottabb is, mint kellene, de ettől függetlenül mindenképp megérte megnézni!
Utolsó kommentek