Sonoda annak idején festőművésznek tanult, de feladta és irodaházak ablakainak tisztításából él. Közvetlenül azután, hogy megtudja, már csak hónapjai vannak hátra, találkozik egy diáklánnyal. De mi köze ennek a festészethez?
Sokáig nem mertem ennek a filmnek sem nekiülni, mert valami shoujo mangából adaptált hülyeségnek tűnt, aztán egy kicsit jobban utána néztem és kiderült, hogy nagyon nem az. A legendás Tezuka Osamu egyik esszéjét helyezték át nagyon ügyesen a modern korba és igaz ugyan, hogy rettenetesen lassú a tempója, illetőleg vannak benne olyan (elsősorban kórházas) jelenetek, amiket nagyon nem szeretek nézni, de ettől függetlenül telis-tele van olyan szimbólumoknak is felfogható pillanatokkal, amikért abszolút megérte végigülni a két órát. A szokásos magába forduló karakterű főhős, a nagyszájú, de alapvetően csak szeretetre vágyó diáklány, a szórakozott páciens a másik ágyon (triviális, de minden filmet látni kell, amiben Lily Franky játszik), a képregényrajongó kissrác és a többiek mind-mind igazi szeretni való figurák, bőségesen ellensúlyozzák a várható végkifejletet. Szóval, végre egy újabb jó minőségű, egyszerű emberek egyszerű történeteit feldolgozó japán dráma, már nagyon hiányzott!
Utolsó kommentek