Shimura Kingo élete fényes jövő előtt állt, amikor Tairo testőrségének előkelő tagja lett. 1860 március 24-én azonban a Sakuradamon merényletben Tairót megölik, miközben Shimura az egyik merénylőt próbálja elkapni. A szégyen és a bosszú elkerülhetetlen, ám rövid idő alatt a Tokugawákat és a szamurájokat is elmossa a hihetetlenül gyorsan változó idő, a Meiji-korszakban pedig egyre nehezebbnek látszik kivitelezni a bosszút.
Jó kis modern jidaigeki, ami a Yamada Yoji trilógiája által megkezdett ösvényen halad, azaz nem a harcokon van a hangsúly, hiába fantasztikus kardforgatók a főhősei, hanem azon, hogy min megy keresztül a főhős, mire eljut odáig, hogy beteljesítheti küldetését. Mind a sztori, mind a hangulat olyan, mintha egy Fujisawa Shuhei regény elevenedne meg, pedig valójában egy Asada Jiro történetet adaptáltak mozivászonra. A nagyon lassú tempó miatt kicsit nehéz végigülni a két órát, viszont a lenyűgöző színészi játék (főleg a japán címet is adó Zakurozaka dombon játszódó jeleneteben), ahogy szemléltetik, hogy micsoda érzelmi viharok dúlnak a szereplőkben és mégis mennyire visszafogják magukat, bőven kárpótolja a nézőt. A Sakuradamon merényletből mondjuk pont nem látszik szinte semmi, hiszen főhősünk elrobog a színről ellenfelét üldözve, viszont az a bénázás, ami magához a merénylethez vezetett, igencsak figyelemre méltó. Összefoglalva, a sztori nagyon tetszett a mázsás (tonnás?) súlyokat magukon cipelő főhősök, Hisaishi Joe nagyszerű zenéje és a Sakuradamon merénylet apróságainak ábrázolása miatt, viszont a lezárás a klasszikus jidaigekik rajongóinak minden valószínűség szerint némi csalódást fog okozni.
Utolsó kommentek