A halpiacon dolgozó, igencsak tűzrőlpattant leányzó, miközben lelkesen rakja helyre a dolgokat erős igazságérzetétől vezérelten, a jóképű, pénzsóvár zsarolótól váratlan infóhoz jut. A szülei nem a vér szerinti családja, a valódi apja pedig egy gyár elnöke. A gyárra pedig éppen egyesek nagyon fenik a fogukat.
Ha már úgyis véletlenül Kudo Eiichi napot sikerült tartani, a gyengécske Bounty Hunter 2 után ezúttal egy igazi, vérbeli kordokumentumba sikerült belebotlanom. Imádom az 50-es, 60-as években készített, akkoriban játszódó mozikat, minden harsányságuk és kisarkítottságuk ellenére lenyűgöző, jópofa hangulatuk és egy mára letűnt világot ügyesen bemutató sztorijaik szoktak lenni. Nincs ez másképp itt sem, vannak gátlástalan újságírók, még gátlástalanabb részvényesek, nagymenő gengszterek és persze dolgos, lelkes kisemberek. A rendező pedig ügyesen lavíroz közöttük, nincsenek háttérbe szorított főszereplők, mindenki bőven megkapja a maga idejét. Persze nem is lehetett a rendezőnek nehéz dolga, elvégre a (már akkor is) két szupersztár, Hibari Misora és a még nagyon fiatal Takakura Ken is remekel, bár értelemszerűen Misora kisasszony van a középpontban. Természetesen ő adja elő az akkoriban elmaradhatatlan, jó kis varieté jelenetet a sztori közepén, de a többi aláfestő dala is nagyon jól el lett találva. Az isteni Takakura Ken ekkoriban még valószínűleg csak egy jóképű fiatal színész volt a sok közül, de bunyózni már ekkoriban sem esett nehezére. A pörgős, kissé talán harsány sztorit szerencsére csak itt-ott szakítja meg a Kudo filmjeire olyannyira jellemző drámázás, így abszolút élvezhető marad, alig van benne üresjárat. Nagyon tetszett, ilyenek még jöhetnek!
Utolsó kommentek