A helyszín Iwaki, valahol Fukushima prefektúrában, 5 évvel a tsunami után. A főbb szereplők mindegyike ilyen-olyan úton érintett a tragédiában és a maga módján próbálja elfelejteni/elnyomni a történteket, illetve próbál megélni valahogy. Főhősnőnknek ehhez hétvégente még Tokióba is el kell utaznia.
Egyik kedvenc rendezőm, Hiroki Ryuichi az utóbbi időben leginkább csak közepesen gyenge shojo mangákat adaptálgatott, de végre visszatért a talán leginkább hozzáillő műfajhoz, a társadalom peremén élő emberek hétköznapi drámáinak bemutatásához. Akárcsak a 2000-es évek elején forgatott klasszikusaiban (pl. Tokyo Trash Baby, Vibrator, Yawarakai seikatsu), a főhősei nem feltétlenül szimpatikusak, nincs meg bennük a pátoszosan elegánsan viselt tragédia "méltósága", egyszerűen csak vegetálnak, de ahogy a japán eredeti cím is sugallja, ez a legkevésbé sem az ő hibájuk. A film legerősebb részei egyértelműen a Fukushima pusztítást bemutató képsorok és ezzel párban, ahogyan a főhősök a sebtiben összetákolt segélyszálláson laknak a betontenger közepén, nap mint nap szembesülve nem csak a maguk, hanem a többiek tragédiáival is. A Hirokira jellemző 18+-os tartalom már csak hab a tortán, leginkább arra szolgál, hogy ábrázolja a hely és a nem túl messze levő Tokió közötti óriási különbségeket. Jó film, kemény film, lassú film, jellegzetesen Hiroki film, aki rá tud hangolódni, annak nagyon fog tetszeni.
Utolsó kommentek