A nem túl sikeres punkzenekar énekese a terhes barátnőjével hazamegy a szüleihez egy kis szigetre, ahol apjával, a földkerekség egyik legnagyobb Yazawa Eikichi rajongójával továbbra sem tud jó kapcsolatban kerülni.
A már több nagyszerű mozival előrukkolt (Nankyoku Ryourinin, The Woodsman and the Rain, Story of Yonosuke) Okita Shuuichi is megpróbálkozott a majdnem lehetetlennel, azaz vígjátékként előadni a legnagyobb tragédiát és ahogy az az eddigi szinte összes próbálkozás kudarcot vallott ezen a téren, úgy neki sem sikerült tökéletesen. A komikus részek nagyszerűek, tényleg viccesek és meghatóak (imádtam, ahogy a punk gyerek vezényli a sulizenekart, vagy ahogy a barátnőjével civakodnak), az is átjött, ahogy az eleinte totálisan nihilista srác kezd emberként élni és érezni (avagy felnőni, kinek hogy tetszik), sőt, a két vaskalapos karakter (apa és fia) viszonya is abszolút átélhető, a dráma miatt az egész sokszor megtörik és tényleg nehezen nézhető lesz. A rendező szándéka világos, de így ebben a formában nekem legalábbis nehezen emészthető lett a film. Ettől függetlenül érdemes végigszenvedni, mert a szenvedés mellett tényleg remek és szórakoztató jelenetek egész sora díszíti a két órát. Matsuda Ryuuhei ezúttal is nagyszerű, Emoto Akira úgyszintén, a többiek meg jól játszanak alájuk. A helyszín pedig lenyűgöző, a Kure városától nem messze levő szigetekre is el kéne látogatni egyszer...
Utolsó kommentek