A nagysikerű Crude Play zenekar mögött álló komponista éppen nagyon maga alatt van, amikor találkozik egy gimnazista lánnyal. Mivel nem akarja felfedni kilétét, így rögtön egy álnévvel mutatkozik be neki, aztán füllentést füllentés követ, meg persze minden egyéb is, ahogy az egy rendes shoujo mangához illik.
A sztorit tehát Aoki Kotomi mangájából adaptálták (az ő nevéhez fűződik a rosszemlékű Boku ha imouto ni koi wo suru is) és ha eltekintünk attól, hogy a fordulatait nagyjából végig simán ki lehet találni, nem is lett rossz. A romantikus részek abszolút nem tudtak meghatni, főleg a vége felé voltak nagyon túljátszottak (pl. olyan tuti nincs, hogy egy koncert után a még szét nem szedett színpadnál ne legyen senki se), a leegyszerűsített és idealizált zenei világ bemutatása is sablonos (vannak a lelkes zenészek ugye, a csak a profitra hajtó, szívtelen producerek, a papparazzók, az érdekből párkapcsolatba kezdő énekesnő, stb.), a zenék viszont hangulatosak, kifejezetten tetszettek, ahogy az is, hogy a Moteki-hez hasonlóan a szövegek pontosan illeszkednek a látottakhoz. Érdekes volt Satou Takeru-t is egy másfajta szerepben látni a Rurouni Kenshin után, de azért a Kuroshitsuji-hez hasonlóan itt is úgy éreztem, hogy nem én vagyok a célközönség.
Trailer
Shudaika
Utolsó kommentek